Most sírok...
Mert nem kellek senkinek. Ez nem kiábrándító, csak újra a régi nóta. Nem is fáj már, mert megszoktam, hogy nem kellek senkinek.
Az fáj, hogy nekem szükségem van másokra. Nem azért, mert nem szeretek egyedül lenni. Hanem, mert annyival jobb másokkal együtt lenni. Már maga a szó is sokkal jobb: együtt. Szebb, mint az egyedül. Csak nem értem, hogy amikor boldog vagyok a bőrömbe, akkor magamon kívül miért nem vagyok jó senkinek sem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése