2008. január 26., szombat

Nyári álom


Ma reggel nevetve ébredtem fel. Talán ez annak is köszönhető, hogy tegnap Rékával azt tervezgettünk, hogyan tudnánk összeszedni egyetlen tábor alatt két priuszt. A tervezgetés alatt ugyanis előjött a nyári tábor emléke, ennek tudható be, hogy ma a tábori emlékeket tartalmazó álmomból keltem fel.
A tábor összes idióta pillanatát újraálmodtam és ettől furcsa hiányérzetem támadt. Annyira jó volt másokon és magunkon nevetni tizenegy napig. Nem is maga a tábori hangulat hiányzik, hanem már egyszerűen az, hogy emberek között legyek. A betegségem miatt ugyanis több, mint egy hete nem voltam iskolában. Ez megvisel tekintve azt, hogy imádok emberek között lenni.
A legrosszabb az egészben az volt, hogy fél óráig vigyorogva vergődtem az ágyamban és rájöttem, hogy hiába hanyagolom el az embereket és szándékosan nem gondolok rájuk sokat, néha még így is baromira tudnak hiányozni.
Főleg Réka, Rena, Bence, Niko meg Wia. A többeik is persze, de ők leginkább.

2008. január 24., csütörtök

Buborékok


A ragyogó nap fénye és valami halvány kis árnyék. Kezdődő éjszaka, bíborvörös égbolt. Száz kis apró gömb szálldogál.
Vajon honnan jönnek? Vajon miért van belőlük ilyen sok? Vajon merre tartanak?
A csöndben szinte hallom ahogy lágyan susogva beszélnek egymáshoz. Megszólítják egymást, köszönnek, bemutatkoznak, régi ismerősként beszélgetnek. De talán csak a halk pukkanások csalnak meg, és fátyolos fáradtság, ami a szívemen repül. Csak lépek, egyik lábam a másik után. Próbálom kitalálni merről fúja őket erre a szél.
A domb mögül talán? A fák közül? Vagy még annál is távolabbról érkeznek?
- Honnan jöttök kis buborékok? – kérdezem csendesen és ők válaszolnak. Ezernyi lényként, suttogva, élesen, majd homályosan.
- Belőled, belőled, belőled… - suttogják és ordítják egyszerre. Ezernyi színben játszanak. Kék, lila, rózsaszín, piros, sárga, zöld, narancs. És lám még szürke is!
S ekkor a domb mögé érek és döbbent csendben meglátom azt, aki a buborékokat fújja. Magamat…