Ma reggel nevetve ébredtem fel. Talán ez annak is köszönhető, hogy tegnap Rékával azt tervezgettünk, hogyan tudnánk összeszedni egyetlen tábor alatt két priuszt. A tervezgetés alatt ugyanis előjött a nyári tábor emléke, ennek tudható be, hogy ma a tábori emlékeket tartalmazó álmomból keltem fel.
A tábor összes idióta pillanatát újraálmodtam és ettől furcsa hiányérzetem támadt. Annyira jó volt másokon és magunkon nevetni tizenegy napig. Nem is maga a tábori hangulat hiányzik, hanem már egyszerűen az, hogy emberek között legyek. A betegségem miatt ugyanis több, mint egy hete nem voltam iskolában. Ez megvisel tekintve azt, hogy imádok emberek között lenni.
A legrosszabb az egészben az volt, hogy fél óráig vigyorogva vergődtem az ágyamban és rájöttem, hogy hiába hanyagolom el az embereket és szándékosan nem gondolok rájuk sokat, néha még így is baromira tudnak hiányozni.
Főleg Réka, Rena, Bence, Niko meg Wia. A többeik is persze, de ők leginkább.
